Betöltés...
Hogyan lehet támogatnunk a munkával nem rendelkező tagjainkat?
Isten arra kér, hogy figyeljünk azokra is, akik gyülekezetünkben nem találtak munkahelyet maguknak. Először is, esetükben, az alapvető szükségleteket kell figyeljük, mint az élelem és a lakhatás. Ezen túl, segíthetünk nekik az állás keresésben is. Pál gondolatát véve figyelembe, aki könyörül másokon, az örömmel tegye azt (Róma 12:8). Gondoljunk arra, a jövőben, velünk is megtörténhet hasonló helyzet.
Azok, akik nem rendelkeznek rendszeres bevétellel, azok is végig gondolhatják a tized vagy az adakozás lehetőségét. Talán arra gondolsz, hogy érzéketlenség, az ő esetükben tizedről, adományról beszélni!? Sokszor az a véleményünk, hogy akkor beszélhetünk ezekről, ha keresetünk is van. Jákób története arról beszél, hogy akkor is lehet ezen gondolkozni, ha nincs állásunk, amikor menekülünk, és kő a vánkosunk (1Móz 28:10-22).
Ez a történet arról beszél nekünk, hogy a hívő fejében, szívében a hűség gondolata már korábban is felébred, minthogy rendszeres bevétellel rendelkeznénk. Az is gyakorolhatja a hűséget, akinek nincs bevétele. Többféle módon lehet hűséges valaki az Úrhoz!
Számos formában gyakorolhatjuk az Istenhez való hűségünket. Imában, bibliaolvasásban, megfogadhatjuk, hogy majd, ha lesz keresetünk, gyakorolni fogjuk az anyagiakban való hűségünket is. Nem feledkezhetünk el arról, hogy mindig Isten az, Aki megáld minket előbb, és mi, csak azután tudjuk neki kifejezni hálánkat a tizeddel, adománnyal és más egyéb formában is. Az áldás mindig Istentől indul el. Hálánkat csak ezután tudjuk kifejezni, hogy Isten már áldásában részesített minket.
Most, hogy elérkezett az év végi időszak, kötelezzük el magunkat újból Istennek! Erősítsük meg vele szövetségünket. Határozzuk el, hogy odafigyelünk a rászorulókra, a munkanélküliekre. Segítsük őket étellel, ruházattal. Bízzuk mi is újból életünket Istenre, hogy nekik is példát mutassunk evvel a magatartásunkkal.
Kérjük, adjon Isten mindannyiunknak erőt, bölcsességet, egészséget, és megélhetésünkhöz munkalehetőséget. Adjon Isten, erőt a munkához, értelmet, „a te Istened ad erőt a gazdagság megszerzésére, hogy megerősítse szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak” 5Móz 8:18.
Helyezzük Istent az első helyre és magunkat egy kicsit hátrébb.