Betöltés...
„Hová menjek lelked elől, arcod elől hová fussak?” (Zsoltárok 139:7) Hol volt hol nem volt, egy embernek egyszer volt egy csalóka gondolata. A szomszédja földjéről akart kukoricát lopni.
Az a gondolat fészkelt a fejébe, hogy „Ha csak keveset veszek el a szomszédtól, akkor azt nem veszi észre”.
Egy borús este, amikor besötétedet, kislányával elindult sétálni. Amikor odaértek az első tábla szélére, azt hallotta, mintha a kislánya azt suttogná, „Apa, valaki lát téged!”
Megijedt, és tovább mentek a következő tábla kukoricához. De ott is mintha hallotta volna kislánya hangját, „Apa, valaki figyel téged!”
Zavartan kérdezte: „Miért mondod ezt mindig, valaki lát engem? Körbenéztem, de senkit sem látok.”
Kislánya a sötét ég felé mutatott és halkan azt mondta, „Apa, Valaki odafentről figyel.”
Ez a kis történet azt akarja nekünk elmondani, hogy ha egyedül is vagyunk éjjel, vagy otthon, Isten jelenlétében vagyunk.
Isten minden pillanatban a mi oldalunkon van, de nem azért, hogy ettől megijedjünk, hanem hogy megvédjen, vezéreljen és megerősítsen minket, megértő jelenlétében.
A megértő Isten akkor is velünk van, amikor távol vagyunk otthonunktól, házastársunktól, vagy ha mi vagyunk az egyetlen keresztény az osztályteremben vagy a munkahelyen. Mindig Isten szeme előtt vagyunk!
Az megnyugtató érzés, ha belegondolunk, hogy a Mindenható Isten, megértő kegyelmével figyel minket és így vagyunk itt ma is a gyülekezetben, szeretete és kegyelme ölel át minket.
Helyezzük Istent az első helyre és magunkat egy kicsit hátrébb.