Az aggódás korszakában élünk. Sokakat, az aggódás függősége jellemez. A napi rutinjuknak meg kell lenni.

Jézus elég világos parancsolatot fogalmazott meg.

„Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.” Mt 6:31, 32.

Isten, a maga felelősségének érzi, hogy törődjön velünk, és azt kéri tőlünk, hogy bízzunk benne. Mindazok, akik visszaadják Istennek tizedüket és adományokat adnak, azok bízzanak abban, hogy Isten képes róluk gondoskodni, akár még csodák révén is, ha kell. A Biblia erről biztosít minket.

Ha Isten gondoskodásában bízunk, akkor nem naivak vagyunk. Hanem megismertük Isten ígéretét és döntöttünk, hogy benne bízunk. Ez a döntés nyugalmat eredményez és elmúlik az aggodalmunk.

Minden alkalommal, amikor tizedünkkel hálánkat kifejezzük Istennek, akkor szavak nélkül azt fejezzük ki, igen, bízunk a mennyei Istenben, aki akár csodákat is végre hajt értünk.

Szeretnénk ilyen benső nyugalmat? Mennyei Atyánk kér, bízzunk benne és tegyük őt próbára.

Helyezzük Istent az első helyre és magunkat egy kicsit hátrébb.