Nyilvánvaló, hogy jó dolgot tettek a megfelelő helyen, de Jézus vajon miért nem nézte örömmel, amit látott?

Amennyiben Sátán nem tud minket megállítani az adományozásban, akkor igyekszik eltorzítani szándékunkat. Ha úgy látjuk, hogy mi tulajdonosai vagyunk pénzünknek, és nem ajándékként vesszük azt Istentől, akkor „adományozóként” látjuk magunkat és magunk dicsőségének tulajdonítjuk adakozásunkat. Ekkor, Jézus nem fogadja el ajándékunkat, bármekkora is az az összeg.

A Teremtő, Ő a valóságos tulajdonosa mindennek (Zsidókhoz 1:2). Dávid kijelentette, hogy „tied… minden, ami a mennyben és a földön van!” (1Krónika 29:11), „Az Úré a föld s annak teljessége, a földkerekség s annak lakói.” (Zsolt. 24:1).

És mi vagyunk mi? Csupán sáfárok, nekünk adta forrásait, próbaképpen, azt is csak egy rövid időre. Minden alkalommal, javakat ad a kezünkbe, figyeli, vajon elismerjük-e kinek köszönhetjük, és visszaadjuk-e neki annak egy részét.

Dávid így foglalja ezt össze, „Bizony tőled van minden, és azokat adtuk most neked, amiket a kezedből kaptunk.” 1Krónika 29:14

Nem, adományként, hanem imádatként. „Adjátok meg az Úrnak neve dicsőségét, hozatok ajándékot, és jöjjetek be udvaraiba!” Zsolt. 96:8

Helyezzük Istent az első helyre és magunkat egy kicsit hátrébb.