40. Tanítsunk bölcsen – Gyermekek sáfársági nevelése – Felolvasás a 10. 05. szombati adakozáshoz

2024.10.10

 A Biblia azt írja: „Tanítsd a gyermeket, mely úton járjon: még ha megöregszik, akkor sem távolodik el attól.” (Péld. 22:6).

VIDEÓ

Ellen G. White ezt emeli ki, „Az Úr úgy rendelte, hogy a családban történjen leginkább a nevelés. Az otthonban kezdődik a gyermek nevelése. … A szülők az oktatók, ők vezetik az élet útján.” (The Adventist Home, p. 182). Tehát, hogyan tanítjuk meg a sáfársági értékeket?

A sáfárság valaki más tulajdonának a kezelése. A Biblia azt tanítja, hogy Isten, a Teremtő és minden dolog tulajdonosa, mindenkit avval bíz meg, hogy születésünktől fogva kezeljük áldásait.

Sáfárságban az első dolog, hogy saját testünkkel úgy tanuljunk meg bánni, ahogy azt a Tulajdonos—Isten írta elő. Testünk által vagy áldására leszünk az embereknek, vagy nem.

Pál azt tanítja, „Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki aszerint, amit e testben cselekedett, megkapja akár a jót, akár a gonoszt.” (2Kor. 5:10 (NIV).

Majd hozzáteszi, „Tehát akár esztek, akár isztok, akármit cselekedtek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.” (1Kor. 10:31).

Szülők, gyermekeiket tanítják és megmutatják nekik annak értelmét, milyen az értelmes egészségszemlélet.

Gyermekeknek meg kell tanulniuk, hogyan viszonyuljanak környezetükhöz, az emberekhez, a természethez és egyéb forrásokhoz. Ha értékelik a természetet, könnyebben fogják tisztelni Teremtőjüket és az Ő szeretetét. Tanítsuk meg őket, hogy kedvesek legyenek az állatokhoz, takarékoskodjanak a vízzel, hogyan kezeljék a hulladékot, hogyan válasszanak környezet-barát energia forrásokat.

Tanítsuk meg nekik, a pénzgazdálkodást is, hogyan kövessük ebben is Isten útmutatását.

A 3-5 éves gyerekeknek, nagyon egyszerű dolgokat magyarázzunk el, pl.: felismerni pénzérméket, papírpénzeket, a takarékosságot egyszerű nyelvezettel.

A 6-11 éveseknek: Adjunk nekik havi zsebpénzt, tanítsuk meg őket azt kezelni. Tanítsuk meg a tized kiszámítását, az adakozás szempontját, százalékát.

A 12-15 éveseknek: Emeljük meg a havi zsebpénzüket, adjunk feladatokat, ami a függetlenedés felé tereli őket. A bevétel-kiadás szempontjai felé vezessük őket, kezdjünk adni nekik szabadságot a vásárlásban.

16 éves kor felett: Teljes oktatásban részesítsük őket. Mutasd meg nekik a családi költségvetésedet, tized rendszeredet, adakozásodat, megtakarításod formáit.

Tudod, hogy amit teszel, az hangosabb annál, mint amit mondasz. Miközben tanítjuk gyermekeinket, helyezzük előre Istent és magunkat egy kicsit hátrébb.