Az üzenet mélyen érintette. Rádöbbent, hogy évekig nem törődött a tizeddel, adakozással, mivel úgy vigasztalta magát, hogy abból az alacsony bérből, amije van, abból szinte lehetetlen ezt teljesítenie.

Azt mondogatta magának, hogy Isten megérti a helyzetét. A következő szombaton, ugyan az a lelkész beszélt megint. Ekkor János 2. fejezetéről volt szó. „Anyja így szolt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg!” 5. v.

Ez a mondat forgott a fejében egész héten. Bármit mond nektek, tegyétek meg! Nem ment ki a fejéből. Végül is azt kérdezte magától, „Hallgatok a professzoromra, dietetikusomra, orvosomra, ha hallgatok arra, amit más emberek mondanak, miért kételkedek Istenemben?

Imában kérte Isten megbocsátását, és kérte segítsen neki döntenie. Amikor kezdte visszaadni tizedét, és adományt is adott, megtapasztalta Isten áldását, sokkal gazdagabban, mint amit ő adott. Csak azt bánta meg, hogy ilyen hosszan várt engedelmességével.

Helyezzük Istent az első helyre és magunkat egy kicsit hátrébb.