Mel Rees így fogalmazta meg a sáfárság jelentését: annak gondozása, ami nem az enyém. A Szentírás azt tanítja, hogy minden az Úré. „Az Úré a föld s annak teljessége, a földkerekség s annak lakói.” (Zsolt 24:1)

Mind az, aminek örülünk vagy a kezünkben tartunk, Istené. A dolgok igazi tulajdonosáé, a természet, a munkánk, képességeink, gyermekeink, házastársunk, házunk, kocsink, minden. Mivel Isten a tulajdonos, ő megbíz minket, hogy mindazokról gondoskodjunk itt a földön, ami az övé, mint ügyvezetői vagy sáfárai. És akkor mi az Isten dolga? Az emberek megváltása, akik hozzánk közel állnak vagy akik nem!

Sok keresztény négy területen ismeri el Isten tulajdonjogát, amit általában a sáfárság négy T-jének neveznek. Julian Archer, író ezt kibővítette ötre, majd hatra, majd hétre, amíg az Apacs és Navajo indiánok Arizónából segítettek neki felismerni a nyolcadikat. Azóta úgy hívja a nyolc hálára méltó T, az angol szavak kezdő betűje miatt.

1. Idő, amit Istentől kaptunk, egy csodálatos ajándékot.
2. Talentumaink, képességeink, melyeket Istentől kaptuk, hogy őt szolgáljuk.
3. Vagyontárgyaink, hűségből visszaadott tizedeink, adományaink.
4. Bizonyságtételünk, amit velünk tett Isten a múltban és a jelenben.
5. A testünk, mint templom, a testünk és gondolataink az Isten szolgálatára.
6. A földünk, környezetünk, amit Isten ránk bízott.
7. Az igazság, amit naponként tanulmányozunk, vagyis a Szentírást.
8. Családunkkal és a világszéles családunkkal törődünk.

Ezeket mind Isten bízta ránk, arra hogy használjuk gondosan, imádkozó lelkülettel, Isten neve magasztalására.

Pál ezt remekül fogalmazta meg: Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. (1Kor 10:31) Istent dicsőíti, amikor bevételeink meghatározott százalékát visszajuttatjuk neki és amikor adakozunk.

Helyezzük Istent az első helyre és magunkat egy kicsit hátrébb.