Az ebéd után, a vendéglátója kivitte földjének egy megfelelő pontjára, ahonnan jól lehetett mindent látni.

Aztán az olajmezők felé mutatott és azt mondta: „Amennyire csak ellátsz, mind az enyém.” Aztán az ellenkező irányba mutatott, ahol az ültetvénye volt, és azt mondta: „Az is mind az enyém.” Aztán keletfelé mutatott, ahol az állatok legeltek, és büszkén mondta, „Mind az enyém.” Majd nyugat felé, ahol erdők álltak, és azt mondta: „Az is mind az enyém,”

Azután várta a dicséretet Truett lelkésztől. Az rátette a vállára a kezét, az ég felé mutatott, és azt kérdezte: „És abba az irányba, mennyid van?” Vendéglátója lehajtotta a fejét és bevallotta: „Erről még nem gondolkoztam.”

„Azoknak, akik ezen a világon gazdagok, hagyd meg, hogy ne legyenek nagyra törők, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent a megélhetésünkhöz. Tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szívesen adakozók, javaikat megosztók.” (1 Timothy 6:17-18).

Ellen G. White azt írja: „Sátán világi csapdákat használ, hogy tőrbe csaljon, megtévesszen, és lelkeket becsapjon, és így teljesítse be pusztulásukat. Isten útmutatást adott, hogyan használjuk az élet dolgait, hogyan könnyítsünk az emberiség szenvedésein, hogyan vigyük előre az Ő ügyét, építsük királyságát már most, segítsünk misszionáriusokat távoli vidékeken, terjesszük Krisztus ismeretét a világ minden táján.” (Counsels on Stewardship, p. 133).

Ha másokkal nagylelkűek vagyunk és rendszeresen visszaadjuk tizedeinket és adományokat adunk, azt mondjuk magunknak és másoknak is, hogy nem a vagyonunk birtokol minket. Amivel rendelkezünk, az Isten munkájának bizonyítéka életünkben, és nem vagyongyűjtési képességünk bizonyítéka.

Helyezzük Istent az első helyre és magunkat egy kicsit hátrébb.